Kismamáknak

Kismamáknak

Terhesség és a kozmetika

A babavárás hónapjaiban a szervezetben lezajló átalakulások minden nőt máshogyan érintenek. Míg a hormonális változások hatására egyesek bőre szebb és feszesebb lesz, mint valaha, addig mások zsíros bőrrel, aknés tünetekkel, pigmentfoltokkal vagy éppen korábban nem jellemző bőrszárazsággal küzdenek. A terhesség első három hónapjában a legintenzívebbek a hormonális változások, ekkor a szervezetnek hozzá kell szoknia az erősen megemelkedett ösztrogénszinthez. A második és harmadik trimeszter az elsőhöz képest sokkal nyugodtabb, még akkor is, ha a szervezetnek a terhességnek ebben a szakaszában olyan kihívásokkal kell szembenéznie, mint a hátfájás, illetve a keringési zavarok, amelyek a lábak megdagadásához, ödémásodáshoz és súlygyarapodáshoz vezetnek.

A negyedik és ötödik hónap általában zavartalanul telik, fizikailag és lelkileg is jól érzi magát a kismama. Ki kell használni ezt az időszakot a pihenésre, feltöltődésre, mert a terhesség utolsó hónapjai általában több kellemetlenséget is tartogatnak. A szülés utáni időszakban az újdonsült édesanyának általában tonizáló, drénező, fogyasztó kezelésekre van szüksége, illetve a szoptatás végeztével a mell feszesítő kezelésére.

A kismamák kozmetikai kezelésére ajánlatos biokozmetikai készítményeket használni, és kerülni minden olyan kozmetikumot, amely esszenciális olajakat tartalmaz. A legújabb tudományos kutatási eredmények ugyanis azt igazolták, hogy a kozmetikumok összetevői között megtalálható bizonyos vegyi anyagok molekulái bekerülhetnek a méhlepénybe is.

A terhességgel járó negatív tünetek

Száraz bőr

A hormonális változások következtében sok kismama arcbőre szárazzá válik, és a szokásosnál erőteljesebb hidratálásra szorul. Ennek azonban az ellenkezője is előfordulhat: a bőr a megnövekedett ösztrogéntermeléstől zsírossá is válhat, ami szintén speciális ápolást igényel. A terhes nők arckezelése során a masszázsnak és a maszknak mindig kiemelt jelentősége van. A maszk hatóideje alatt végezhetünk modelláló kézmasszázst egy bőrtápláló krémmel, majd a kezet néhány percre meleg kozmetikai kesztyűbe bújtathatjuk a hatóanyagok jobb beszívódása érdekében. Az arckezelés lépései a következők legyenek: bőrtisztítás, gőz/ózon, bőrradírozás, maszszázs, maszk.A bőrradírozás vagy hámlasztás és a maszk után feltehetünk még az arcra egy rózsavízzel vagy levendulával finoman illatosított, kényeztető, meleg kendőt is. A kezelés során ne feledkezzünk meg a nyak és a dekoltázs masszázsáról sem. Ehhez használjuk akár többféle növényi olaj keverékét, amelynek összetevői megfelelnek a vendég bőrtípusának és a bőr szükségleteinek.

Masszázshoz használt olaj elkészítéséhez íme két recept:

  • Ha vendégünk bőre zsíros, aknéra hajlamos, keverjünk össze 1/3 rész makadámiaolajat, 1/3 rész jojobaolajat és 1/3 rész mogyoróolajat. Ez a készítmény könnyen beszívódik a bőrbe, és kiegyensúlyozza, helyreállítja működését.

  • Ha a kismama arcbőre könnyen kiszárad, adjunk 1/3 rész jojobaolajhoz 1/3 rész búzacsíraolajat és 1/3 rész avokádóolajat. A magas esszenciális zsírsav- és vitamintartalmú keverékkel erőteljesen hidratálhatjuk és regenerálhatjuk a bőrt, amely rövid időn belül visszanyeri simaságát, rugalmasságát és puhaságát.

Terhességi maszk

A terhességi maszknak is nevezett melazma már a terhesség első hónapjaiban kialakulhat. A szülés után általában spontán elmúlik, de egyes esetekben sajnos akár meg is maradhat. A barnás foltok az arcon (a homlokon, az orcákon, az arc bármely részén) jelentkezhetnek, és fényexpozíció hatására a tünetek erősödhetnek. A melazmás bőr fényvédelme különösen fontos: hívjuk fel a terhes kismamák figyelmét arra, hogy az év minden szakában használjanak SPF-tartalmú arckrémeket. Ha a szülés után el is tűnnek a foltok az arcról, a fogamzásgátló tabletta szedésének hatására később kiújulhatnak.

A test bőrének szárazsága

A kismamák bőre gyakran száraz, nem ritkán viszket is. A bőr a baba növekedésével párhuzamosan egyre jobban megnyúlik, kitágul, elvékonyodik, egyre nagyobb lesz lipidszükséglete is. Növényi olajokkal csillapíthatjuk a viszketést, és értékes zsírsavakat juttathatunk be a bőrbe. A szalonban mindig legyen kéznél az a lágy textúrájú, bőrnyugtató hatású ápoló olaj, amely azonnal enyhíti a száraz bőrrel együtt járó kellemetlen érzést, puhítja a bőrt, javítja rugalmasságát és csillapítja a gyulladást.

Elkészítési módja a következő:

  • Egy 150 ml-es üvegnyi mennyiséghez keverjünk össze 70 ml jojobaolajat 50 ml körömvirágolajjal és 25 ml avokádóolajjal.

Striák

A terhességi csíkoknak is nevezett fehér sávok, a striák a hason, a mellen, a fenéktájékon, a csípőn és a combokon alakulnak ki a bőrön, és a hatodik hónap után általában még erőteljesebbé válnak. A tünetek fokozódása mérsékelhető megfelelő testápoló tej, krém vagy növényi olajok használatával. A megelőzés ennél a problémánál nagyon fontos: striaellenes készítménnyel ápoljuk a bőrt már a terhesség legkorábbi szakaszától! A fentebb leírt hidratáló olajkeverék a terhességi csíkok megelőzésére, illetve kezelésére is alkalmas, ha a körömvirágolaj helyett azonos mennyiségű makadámiaolajat adunk hozzá, amely kitűnően alkalmas a bőr rugalmasságának fokozására.

Egyéb problémák a terhesség alatt

A terhes nők gyakori problémája a lábak vizesedése és bedagadása. Ennek oka részint a folyamatos súlygyarapodás, részint a vér- és nyirokkeringés elégtelensége. A keringés élénkítésére és a láb duzzadtságának enyhítésére megfelelő drénező hatású krémmel végzett masszázst javasolhatunk. A masszázsmozdulatok mindig a bokától fel, a combok irányába tartsanak. Mutassuk meg a kismamának, hogyan végezheti el a láb masszázsát otthon, egyedül is! A terhességgel járó gyakori kellemetlenség a derék- és hátfájás is. A növekvő magzattal együtt gyarapodó súlyt a kismama hasizma már nem tudja tartani. A terhelés a gerincoszlopra és a hátizmokra hárul, amelyek a baba fejlődésével párhuzamosan mind nagyobb igénybevételnek vannak kitéve. A magzat súlygyarapodását a méh állandó tágulásával kíséri, ez pedig szintén gerinctáji fájdalmakat okozhat. Kellemes, könnyű hát- és derékmasszázs, illetve speciális jógagyakorlatok jelentősen megkönnyíthetik e fájdalmak elviselését is.

A kismamák szülés utáni ápolása

A baba érkezése után az újdonsült édesanyáknak a kozmetikai kezelések sokat segíthetnek abban, hogy el tudják fogadni testük változásait, minél előbb regenerálódjanak fizikailag, és lehetőleg elkerüljék a szülés utáni depresszió kialakulását. A fogyasztó, alakformáló kezelésekkel mindenképpen meg kell várni a szülés utáni heteket. A frissen szült kismamák számára általában a terhesség alatti súlygyarapodás, a szövetek tónusvesztése, és nem ritkán a cellulitos tünetek jelentik a legfőbb esztétikai problémát. Szerencsére drénező masszázzsal viszonylag hamar visszanyerheti a fiatal anyuka terhesség előtti formáit. A méregtelenítő kezelések hatására pedig könnyebben kiürülnek a szervezetből a toxikus anyagok, illetve a szövetek között rekedt víz. A baba megérkezése után a has megereszkedik, ahogyan a mellek teltsége is csökken, kivéve, ha a kismama szoptat. Ebben az esetben a mell speciáis feszesítő kezelésével feltétlenül várjuk meg a szoptatási időszak végét. A rendszeres drénező masszázsok, illetve bizonyos kozmetikai testkezelő készülékek valóságos csodát tudnak művelni az alakformálás terén. A tonizáló növényi olajok alkalmazása pedig csak tovább fokozzák a gépes kezelések hatékonyságát.

Drénező nyirokmasszázs

A kismamák szülés utáni általános esztétikai kezelését egy tíz alkalomból álló, drénező masszázzsal érdemes kezdeni. Hatására intenzívebben ürülnek ki a méreganyagok a szervezetből, könnyebben adja le a fiatal anyuka a terhesség alatt felszedett plusz kilókat, és gyorsabban nyeri vissza a terhesség előtti alakját. A drénező masszázs kúraszerűen alkalmazva a legeredményesebb: eleinte hetente legalább két alkalommal érdemes számolni. A kezelés során alkalmazott finom nyomómozdulatok és a nyirokmasszázs jellegzetes lassú ritmusa a kismama számára kifejezetten kellemes, pihentető élményt nyújt.

Szülés utáni feszesítő masszázs

A terhesség utáni modelláló kezeléshez feltétlenül hozzá tartozik a tonizáló, feszesítő maszszázs is. A masszőr vagy a kozmetikus gyúró, ütögető, görgető mozdulatokkal dolgozza meg a hasat és a combot. Az intenzív mozdulatsorokat időnként kellemes simítások váltják fel, hogy a vendég számára a kezelés könnyebben viselhető legyen.

Arcápolás

A baba születése után az arcbőr ápolásáról sem szabad megfeledkezni. Javasoljunk vendégeinknek kényeztető kezelést, amelyben kiemelt szerep jut az arc modellálásának. Szükség lehet a terhesség alatt keletkezett barna pigmentfoltok kezelésére is, amelyek sok esetben a szülés és a szoptatás időszaka után sem múlnak el. A zavaró szépséghibák mérséklésére a kozmetikus a bőrgyógyászati kezelés kiegészítésére ajánlhatja vendégének a peelinget.

SZIGORÚ ELLENJAVALLATOK A TERHESSÉG ÉS SZOPTATÁS IDEJÉRE

Soha ne feledjük, hogy amikor kismamát kezelünk, minden felhasznált termék egyszerre két emberre hat: a mamára és a babára is. Mindig gondoljunk arra, hogy a kozmetikumokban található kémiai hatóanyagok a bőrbarrieren áthatolva bejuthatnak a méhlepénybe is. A közelmúltban végzett egyes tudományos kutatások eredményei arra figyelmeztetnek, hogy a terhesség alatt fokozottan oda kell figyelni a kozmetikai készítmények hatóanyag-összetételére. Franciaországban újabb hatásvizsgálatokat terveznek a terhesség alatt használt ápoló készítményekre vonatkozóan, és kampányt indítottak annak érdekében, hogy a kismamákat minél szélesebb körben tájékoztassák a lehetséges kockázatokról. A kozmetikai készítmények hatásával kapcsolatos néhány alapvető tudnivaló a kismamák terhességi könyvének egy külön oldalára is bekerült, a leginkább ajánlható, „magzatbarát” termékeket pedig külön logóval látták el. A babavárás hónapjaiban a legnagyobb biztonságot a kismamák a védjeggyel ellátott, valódi biológiai készítményektől várhatják. A kismamák ápolásával kapcsolatban fontos szabály, hogy a terhesség teljes időszaka alatt tilos a kozmetikai kezelések során esszenciális olajokat alkalmazni! Ezek összetett molekulái ugyanis rendkívül gyorsan beszívódnak a bőrbe, és bekerülnek a véráramba. Bármely kozmetikai készítmény használata előtt ellenőrizzük, hogy az összetevők között akár csak nyomokban is nem szerepelnek-e illóolajok! A terhesség alatt illóolajok alkalmazását kizárólag aromaterápiás orvos javasolhatja a kismamának. Esszenciális olajok helyett használjunk nyugodtan növényi olajokat és virágvizeket, tetszőleges mennyiségben. Testkezeléseket és masszázsokat a terhesség teljes ideje alatt csak a legnagyobb elővigyázatossággal szabad végezni, odafi gyelve arra, hogy a kismamát – és a babát – semmiféle fizikai vagy emocionális károsodás ne érhesse. A kismamák speciális masszázsát, amely főként lágy simító mozdulatokból, és könnyű, felszínes nyomásokból áll, csak megfelelően képzett szakember végezheti. Erőteljes, tonizáló mozdulatok ebben az időszakban egyáltalán nem alkalmazhatóak. A dinamikusabb remodelláló, tonizáló kezelésekkel feltétlenül várni kell a szülés utáni időszakig. A kismamák biztonságos masszázsához a masszőrnek el kell sajátítania különféle technikai fogásokat, ismernie kell, mely mozdulatok alkalmazhatóak, és melyek nem, tudnia kell azt is, hogyan segítse vendégét abban, hogy kényelmesen el tudjon helyezkedni a masszázsasztalon. A kismama a masszázs közben természetesen csak az oldalán vagy a hátán feküdhet. Az esztétikai kezelések során is mindig ügyelni kell arra, hogy a kismama kényelmes és biztonságos testhelyzetben legyen. Ehhez biztosítanunk kell számára a lábak közé, a térd alá, illetve a mell alá helyezhető párnákat. A terhesség alatt szigorúan tilos meleg pakolást felhelyezni a kismama testére, vagy a kezelés során bármi más módon megemelni a testhőmérsékletet. A pezsgőfürdő, a jacuzzi, a balneoterápiás kádfürdők és a szaunázás szintén ellenjavallt a terhesség ideje alatt.

Receptek karcsúsító kezelésekhez

A terhesség utáni alakformáló, méregtelenítő és revitalizáló kezelésekhez kiválóan alkalmazhatóak a tengeri algák, illetve a holt tengeri vagy egyéb iszappakolások. A karcsúsítást a szülésutáni időszakban mindig kíméletesen végezzük, és ha lehet, kössük össze a relaxálással. Ha vendégünk már nem szoptat (de csak akkor!) egyéb masszázskészítményeink, pakolásaink kiegészítésére, hatásuk fokozására használhatunk bátran esszenciális olajokat is.

Egy testpakoláshoz például:

  • a választott fogyasztó hatású készítmény 5 ml-nyi mennyiségéhez adjunk 9 csepp eszszenciális citromolajat, 7 csepp esszenciális borókaolajat, 6 csepp esszeciális nyírfaolajat, és a kívánt állag eléréséhez szükséges mennyiségű édesmandula olajat.

A dekoltázs és a mell feszesítő kezelése

Ezt a bőrfeszesítő és tonizáló kezelést csak a szoptatás befejezése után javasolhatjuk a fiatal anyukáknak. A dekoltázs bőre különösen finom, törékeny. Hajlamos a dehidratálódásra, ezért rugalmasságának visszaállítására százszorszépolajos masszázs javasolt. Az alábbi recept alapján készült olajkeveréket masszírozzuk be jól a dekoltázs bőrébe, és ajánljunk vendégünknek egy olyan terméket is, amellyel otthon is folyamatosan karban tarthatja ezt az érzékeny bőrterületet. A százszorszépolajos masszázst tíz kezelésből álló kúrában alkalmazzuk.

A dekoltázs masszázsához:

  • 5 ml-nyi hidratáló és tonizáló hatású százszorszépolajhoz adjunk 5 csepp esszenciális gerániumolajat és 5 csepp esszenciális édesnarancs olajat.

A has feszesítő kezelése

A szülés után a has megnyúlt, tónusát vesztett bőrét feszesíteni, tonizálni kell, megfelelő maszszázsokkal kell segíteni, hogy visszanyerje korábbi állagát. A kezeléshez használjuk az alábbi recept alapján készült masszázsolajat.

A hastájék masszázsához:

  • 5 ml-nyi hidratáló és tonizáló hatású százszorszépolajhoz adjunk 5 csepp esszenciális sárgarépaolajat és 5 csepp esszenciális benzoéolajat.

Terhességi csíkok elleni kezelés

A terhességi csíkok sajnos gyakran állandósulnak, és a bőr esztétikai problémája a szülés után is megmarad, sokszor még akkor is, ha a bőrt a terhesség ideje alatt rendszeresen ápolták speciális készítményekkel. A terhességi csíkok területén a bőr peelingje is enyhítheti a tüneteket, de még hatásosabb eredményeket érhetünk el kúraszerűen alkalmazott, akár többször is megismételt mikrodermabráziós kezelésekkel.